Vannak dolgok, amik nem férnek a fejembe, annak ellenére sem, hogy állítólag fiúként gondolkodom és viselkedem számos dologban. Kihagynám a blabla, rizsa és amúgy is tudjuk részeket. Tisztában vagyok minden apró-cseprő hülyeséggel, amit huszonévesen tudni illik, ezt aki ismer, az bizonyíthatja is, azzal egyetemben, hogy nem vagyok hülye nő, sőt minden nagyképűség nélkül túl okosnak számítok. Ennek a keresztjét én viselem és kösz szépen, de inkább ez, mint a „butapicsaság”.
De tudva azt a tényt, hogy ellenkező nem, ellenkező agyfélteke-használat és sorolhatnám még, mégsem értem, hogy alapvető dolgokat miért nem lehet ugyan úgy kezelni mindenkinek. Minek ezek a hülye játszmák. Kedves hölgyek, urak! Most őszintén, nem lenne egyszerűbb nyílt lapokkal játszani? Mert szerintem de. Mindenki idegrendszere meghálálná. Írok példát, hogy mire gondolok. Vegyünk egy bulit, ehhez egy csini lányt, jó faszit (ez relatív, de értsük alatta azt, hogy a lánynak tetsző fiút, így nem kell sztereotipizálni) és azt, hogy bejönnek egymásnak. Meg volt a számcsere, kölcsönös a szimpátia. Minden idióta blama a második napon kezdődik és tart örökké kb., mert mindenki tanulni akar belőle, már ha van mit és átalakul, majd olyan lesz a továbbiakban. Szóval a fiú tuti, hogy legalább késő délutánig nem fog előkerülni, mire a lánynak már pont tele lesz a fasza azzal, hogy „na, még egy hülye, aki csak szopat”. Erre jön a csoda és sms, a tökösebbek részéről hívás érkezik a szorongatott és majdnem egy nap alatt 30-szor földhöz baszni tervezett készülékre. Nyögvenyelős társalgás, majd egy kávézásnak álcázott második pofavizit, abból az okból, hogy az esetlegesen részegen történő számcseréről bebizonyosodhasson, hogy jó üzlet és, hogy a felek „tisztán” is bejönnek egymásnak. A többi részt ugranám, mert mindenkinek volt már ilyen. Megtörténik a nagy esemény egyszer csak, első együttlét, de itt hozzátenném, hogy nem félévnyi járás utáni szexre esedékes a problémafelvetésem. Tehát meg volt, aminek meg kellett lennie. Aztán kisbarátunk eltűnik, mint csacsi a ködben. Ááá, hallom a kacajt, de nem, nem azért, mert túl hamar volt meg és csak arra kellett a hölgy..bocs, nem olyan intelligenciájú társaságban forgok, ahol ez dívik..hanem azért, mert a csaj kéne, de a kapcsolat nem. Igen, van ilyen is, még hozzá a diplomásék körében (tudom, hogy nem garancia semmire) ez úgy terjed, mint a szingliség. Sikeres, helyes, nem szűkölködő hím barátaink bizony olyan lendülettel tartanak hobbi ágyasokat, hogy öröm nézni (kívülről). És tegyük félre az előítéleteket, nem kell ahhoz ostoba lotyónak lenni, hogy ilyen „kapcsolatba” belemenjen az ember lánya. Azért nem, mert egy okos lányt több csalódás ér(het), mert van esze felfogni, hogy mi zajlik körülötte, mit csinálnak a férfiak a lányokkal, figyelik a történéseket és figyelnek arra, amit mondanak nekik. Megjegyezném, mielőtt ebbe bárki belekötne, hogy tudom, hogy semmi sem kötelező és semmit sem kell tűrni, de voálá, mondok egy nagy igazságot. VAN olyan, hogy egy lány nem azért ismerkedik buliban, vagy szórakozóhelyen, hogy végre megbasszák. És nem, nem akarok vulgaritással keménykedni, hanem az igazat mondom és lássuk be, hogy akkor az történik, történhet. Van olyan, hogy egy lányt ÉRDEKEL egy fiú, de nem úgy, mint egy darab hús, hanem úgy, mint EMBER (már, ha tudna az lenni). És tűri. Tűri, mert hisz benne még és hisz abban, hogy több van abban a férfiban, mint amit mutat és képes lenne szeretni. És az az idegesítő, amikor azért nem megy még sem, mert amúgy a srác is tudja, hogy klappolna, csak akkor vége (egy időre annak, hogy „mindig van jobb nő”, és azt dugok meg akit akarok) és párként kell viselkedni. Eleve kész vicc, hogy egyesek úgy kezelik a párkapcsolatokat, mint más a menetrendet..mondván úgyis jön a következő. Nem vagyok egy középkorban leragadott nő, de vannak dolgok, amik igenis úgy jók, lennének jók, ahogy régen voltak. Uraim, udvarolni kell és egy épelméjű nő nem lesz HP és korrekt marad, egy olyan társ, aki tűzbe menne értetek. És hagyjuk a faldumát, hogy egyedül jobb, meg egyszerűbb, meg amúgy is egy nővel nem lehet meccset nézi. De lehet, sőt én sört is viszek haza hozzá és nem azért nézem a focit, mert de cuki a C.Ronaldo. Mert leszarom Ronaldot, mikor a saját hősömmel, szépséges hercegemmel bámulom a meccset, szimplán azért, mert SZERETEM én is a sportot. Ki kéne nőni a sztereotipizálást. Persze ezt a férfiak nem hiszik el szerintem, mert hogy ez csak vaker, hála a sok ingyenélő, „trendi” elbaszott plázaribancnak, akik egy BMW slusszkulcs látványára szopnak. Köszi. És mi marad? Elkezdődik a pokoltánc. És elkezd nagyon fájni a gondolkodni képes csajoknak ez, mert ugyan minden kislány úgy nő föl, hogy jön a herceg és ásó-kapa-nagyharang napjaink lehetőségeit természetesen szem előtt tartva, de azért a minimális mázból nem engedve. Értem ez alatt a szép lánykérést, azt megelőzően pedig egy tisztelettel és szeretettel fenntartott kapcsolatot. Ez azt hiszem normális és elvárható, anélkül, hogy bárki bele akarna szakadni a romantikába. Nem esem a saját magam által nehezményezett beskatulyázás hibájába, és hiszem, hogy vannak normális férfiak, csak azért írom mindezt, mert túl sok ilyen esettel találkozom ahhoz, hogy mindez véletlen legyen. Azt gondolom, hogy ez egy jelenség. Mert kísérteties hasonlóságú eseményláncolatokat, történeteket hallok nap, mint nap. Úgy táncolják a lányok az ilyen kapcsolatot végig, mint Ariel, amikor megvált halfarkától a herceg kedvéért. Pengeélen és úgy is fáj. Senki ne hördüljön itt fel nekem azon, hogy ott kell hagyni az ilyet, meg aki ilyenbe belemegy, az meg is érdemli, mert aki volt már ebben a helyzetben, az tudja, hogy ez több, mint szex, kevesebb, mint kapcsolat, de úgy fáj, hogy kemoterápiának is elmegy. És nem is azért van ez, mert a nőknek a „rosszfiúk” kellenek. Ez azért van, mert szerencsére nagyon sok okos, érző lány van még, aki a lelkét adná azért a férfiért, csak azért, mert jók a megérzései és átlát a függönyön. Hogy nem lenne bukott a kapcsolat, ha nem akarna mindenki ilyen kurva trendi lenni és megfelelni idióta elvárásoknak és szerepeknek. És itt megint csak megjegyezném, hogy igen is mindenki szerepet játszik, mert társadalomban élünk és vannak alapvető, kötelező, elvárt és sajnos ma már divat szerepek is. Megy mindez egy ideig, amíg a fiú azt a lányt kívánja, és amíg a hölgyek idegei ezt cérnával bírják. Aztán egyszer elpattan a húr. Amikor tényleg elengedik a reményt és magukat választják a se veled, se nélküled kapcsolat helyett. Értem ezt úgy, hogy nem keresnek magukban tovább hibát és elfogadják azt, hogy van ami/aki menthetetlen. Összetett játék ez. De a vége az, hogy köddé válik az egész és a tanulságot levonjuk. Meggyászolja mindenki a maga sosemvolt Romeóját, emlékezik és még sokáig szeret. Mert az oktalan végénél kevés dolog fáj jobban. De urak, nyugalom. Nőből vagyunk. Mindent kibírunk és nagyon tudunk szeretni. Nem hibáztatunk, okolunk, vádaskodunk. De jó lenne észben tartani, hogy egyszer vége a „bulinak”. Nehogy sírás legyen a vége az eltékozolt kapcsolatnak egyedül otthon ülve a lakásban. Mert akkor már mi nevetünk, hogy ugye jönnél te még az én utcámba.
