Milonga del mar

Most,amikor kicsit tisztább fejjel,kevésbé fájó szívvel visszagondolok az együtt töltött időre,úgy érzem,hogy még mindig velem vagy.Bármerre megyek az utcán,bármit csinálok a lakásomban,bárkivel vagyok,eszembe jutsz.

Azt álmodtam,hogy melletted ébredek.

Részben volt csak álom.Önző vagy,itt bírtál hagyni, elmentél úgy,hogy mezítláb álltam a hideg kövön télen és csak néztem utánad.Akkor megpattant bennem valami.Sok mindent túléltem már,semmi sem tör meg,a pesszimizmusom a mentőövem. Sokszor lehet,sok emberben csalódni. Rendíthetetlenül állítottam,hogy benned soha.Minden hibát elnéztem, mert nekem is vannak rossz döntéseim. Mindent eltűrtem volna érted,tovább is,mint megérdemled.

Könnybe lábadt a szemem,ahogy eszembe jutott az,hogy mennyire öleltelek.És az,hogy azt aki megérdemli,sosem tudom úgy szeretni,mint Téged!

Gyönyörű voltál és tökéletes. És tudom,hogy engem keresel, de nem egy nyelvet beszélünk,pedig neked is van külön világod, nekem is,ahová egyikünk sem engedi be a többieket.De te ide tartozol az én világomba.

Üres a lelkem,a szívem mióta elmentél. Helyre fogok jönni,tudom. És azt is,hogy újra órákat zokognék a téli hajnalban egyedül...ha még egyszer eljönnél. Nem ez a gyógyír, de szükségem van rá.Szükségem van Rád.

Itt a karszalagod, a rágód, az illatod. Múzeumban élek és óvatosan sétálok az ereklyék között.

Minden úgy vár, ahogy itt hagytad.

Úgy várlak,ahogy eddig is.

hiányzol...ahogy eddig is.

..tegnap újra láttalak..az egyetlen vagy, akit ha csak meglátok kicsodul a könnyem.kár,hogy igy alakult.kár,hogy meg sem ismertük egymást.kár,hogy már nem veszünk egymásról tudomást. és a legnagyobb kár,hogy igy is hiányzol.nagyon...

majdnem egy évvel később elértem,amit vártam,elhangzott a mit szeretnél,mi legyen kérdés?hurrá!kihagyom,bocsi..éppen ma egy éve,hogy először együtt voltunk.Boldog évfordulót,Apu!

Lehet, hogy túl jó vagyok hozzád. Legalábbis remélem, hogy erről van szó, ez nyugtat meg, ebben hiszek. Így kell lennie. Muszáj. Az nem lehet, hogy nem illünk össze, hogy nem vagyok érdekes, hogy nem keltettem fel az érdeklődésedet. Magamnak kell, hogy igazat adjak. Mert így könnyebb és mert hiszem, hogy igazam van. Nem egy világban élünk, ez tény. Nem ugyan azt tartjuk fontosnak, más dolgok számítanak nekünk. Hiszem, hogy én látom jól, mert tudom, hogy minden elmúlik és semmi értelme a törekvésnek, a kihasználásnak, a hírnévnek. Tudom, hogy valahol te is tudod, hogy így van. Azért hiszek ebben, mert tudom, érzem, hogy senki nem szeretett téged úgy, mint én. Nem figyelt, következtetett, elemzett, aggódott. Nem mániából tettem. Szeretetből. Mert csak a törődés maradt nekem, a félsz, hogy merre jársz. A te érdekedben remélem, hogy egyszer rájössz, hogy mi a helyes,mi a jó. Addig csináld. De véget fog érni. Az önzőség nem erény, az csak divat, követendő eszme. De én megmaradok ebben a világban is olyannak, amilyen vagyok. Nem engedem, hogy megváltozzak. Nem hagyom, hogy önzővé, hitetlenné, olyanná váljak, aki átgázol másokon. Inkább elviselek még több hónapnyi szenvedést, inkább újra és újra hagyom magam megsebezni, de hinni fogok a jó emberekben, hinni a segítő szándékban, az önzetlenségben. Abban, amilyen vagyok a lelkem mélyén, gondosan elrejtve. Rejtegetem én is ezt, hiszen nem ez a követendő. De remélem, hogy aki igazán ismer, az érzi, hogy milyen vagyok. Sebezhető vagyok, érzékeny és odaadó. Nagyon tudok szeretni, bízni és hinni. Nem akarom ezt elveszíteni. nem hagyom, hogy elveszítsem. Inkább legyek nevetséges, gyermeteg, ostoba. Akkor is hiszek az eredendő jóságban és szeretetben, a bizalom erejében.  Magamat is újra és újra elemzem, de a lelkem mélyén lakó lényben hiszek. Hiszek, akkor is, ha egyedül vagyok az egész világgal szemben is. Akkor is, ha nélküled kell éljek.

Barátság. A világ legfontosabb dolga. Ennyi és nem több. Nem kellenek hozzá közhelyek, nem kell magyarázni, indokolni. Ismerni kell az érzést, hogy szavak nélkül képes valaki olyan örömöt kiváltani belőlünk, amiről már azt hittem, hogy elveszett belőlem. Csodás barátaim vannak és van egy ember közöttük, aki életben tart, aki a hitem adja vissza, aki megnevettet, aki mosolyt csal az arcomra a legsötétebb pillanatokban is. Olyan barát ő, aki sokat tud, de még többet tanul, aki átélt dolgokat, de nem fél újakba kezdeni, aki hisz bennem és szeret. Akinek van rám ideje és akkor szól rám szigorúan, amikor senki más nem teszi meg, de pont arra van szükségem. Lelki társ? Talán. De ha nem is az, elvégre ki tudja, hogy van- e olyan, mindenképpen az az ember, akire minden percben szükségem van. Akit szeretni akarok, óvni, segíteni, vigyázni rá és azt akarom, hogy legyen olyan boldog, amit megérdemel. Azt szeretném, hogy az életem része maradjon mindig. És azt, hogy ha mindenen túl vagyunk és egy boldog életre emlékszünk majd vissza együtt, akkor nevetve koccintsunk majd a napfényben ülve arra, hogy a legnagyobb kaland a miénk és sosem engedtük el egymás kezét.

Köszönöm, hogy vagy nekem.

„Egy könnycsepp, amint szégyenlősen ott remeg szeretőd szempilláin, nagyobb és drágább kincs, mint a világ valamennyi asszonyának csókjai és ölelései.” Az "egyszervolt" lány is tud úgy szeretni, mint egy barátnő..nem. Jobban tud. Mert ő tudja, hogy minden elmúlik..

 

Igazán csak Téged szeretlek. Nem lehet ez máshogy, hiszen a nagyok szerint is megvan mindenkinek a párja valahol a nagyvilágban. Hát ŐT kell megkeresni. És ha megvan, akkor nem engedni. Persze nem megfojtva szeretni, hanem szívvel, mindig éreztetve, hogy ki is ő.

És én igazán Téged szeretlek így. Mindenkit felejtve szeretlek, nem csupán szívvel, de testtel, a nyers erőt használva. De Te ezt érzed, hiszen egy ölelésemben minden erőm benne van, az összes, amivel az életbe kapaszkodok. És most úgy hiányzik egy ilyen ölelés. Mert minden egyes nap, ami úgy telik el, hogy nem ölellek, mintha fogynék. Nem az irántad érzett szerelem fogy, hanem én. A szívem felől a vér a világba folyik. De megtisztulok azáltal, hiszen minden egyes vércsepp amit érted ejtek, felemel abból, ahol vagyok, térből, időből, fizikumból, biológiai, kémiai valóságból. Feléd folynak cseppjeim. És különös, mert hiába fogyok, de van egy jel, ami arról biztosít, hogy létezem, benned, melletted, magamban. És ez az, hogy ennek a szerelemnek valahol fenn kellett kötetnie, hiszen nem hagy engem elveszni, testem nem fogy el. Azért nem, hogy Te nap, mint nap jelét kapd a szerelmemnek. A szívemből a vér a világba folyik, a világban pedig oda, ahol Te vagy.

Igazán Téged szeretlek én.. Mert ha a kezemben tartott borra nézek is, a Te fogaid gyöngyöznek benne, a Te nevetésed csilingel a pohár koccanásában, a Te szemeid néznek rám a habból, a Te ölelésed bénítja testem a bor hatásaként. Te vagy az egyetlen, aki érted vesztett vérem pótolja, az egyetlen, aki szomjam oltja.

Látom magam előtt az utca sarkát, ahogy az ablak előtt pipiskedve nézek utánad, de csak az autó hátulját látom. Majd már azt sem,mint ahogy téged sem láttalak azóta. Ha lehetne egy kérésem azt kérném, hogy gondolj rám egy napon annyiszor, csak egyetlen egy napon annyiszor, mint én rád azóta, hogy megláttalak. Csak egyszer láttad volna azt, hogy mi van az álarc mögött. Szerettem volna az arcodba ordítani, hogy rohadj meg, rohadj meg, amiért itt vagy, amiért sírok érted, amiért betetted a házamba a lábad és végül azért, mert én így is szeretlek. Amikor utoljára láttalak igyekeztem minden percet megőrizni pontosan az emlékeimben. Nem sikerült, csak foszlányok villognak az agyamban a sosem volt boldogságom árnyaiként. Pillanatok rohannak a szemeim előtt, amikor öleltél, amikor ellöktél magadtól, amikor imádtál. Annyi fontos részletre nem emlékszem, amiket mindennél jobban meg akartam őrizni, mert tudtam, hogy halott minden egyes együtt töltött óránk. Az az egy maradt meg bennem, amikor megcsókoltál és az jutott eszembe, hogy köszönöm istenem, hogy itt van velem és kérlek ne teljen az idő, álljon meg a pillanat és maradj velem. Tudtam abban a fekete percben, hogy ennyire fog fájni. Éreztem, hogy másodpercek maradnak az enyémek és a várakozás nyomora. Hogy minden nap úgy kelek, hogy hátha ma keresel. És minden nap csalódottam fekszem le, mert sosem jutok eszedbe, sosem váltod be az ígéretedet, hogy meglátogatsz. pedig hozzám éjszaka, hajnalban, reggel, délben jöhetsz. És ezt te is tudod, és ezért nem jössz. Mert értem nem kell jönni, mert tőlem nem kell félni, mert bármit teszel, én ugyan azzal a félénk mosollyal várlak és úgy öllek meg, hogy te észre sem veszed, hogy a lelkemmel kapaszkodom beléd és abba az egy másodpercbe, amikor szájon csókolsz. Ha látlak is véletlen, nem tudhatod azt, hogy remegve pillantok rád, hogy hátha most megtörténik a csoda, melyben csak addig hittem, még veled voltam, és úgy nézel rám végre, ahogy szeretném, hogy láss. Hogy valóban úgy láss végre, amilyen vagyok. Sosem jön el az a nap. Mint, ahogy soha többet nem fogok olyan nyugalommal és melegséggel sétálni az utcán, mint amikor azt hittem, hogy a te babádat várom. Összeomlottak az álmaim, fényévekre vagyok önmagamtól, elveszett a hitem. Semmi sem számít és minden mindegy. De mosolygok tovább, hiszen te nem számítasz nekem, hiszen semmi közünk egymáshoz, hiszen soha többet nem ölelsz egy hajnalon át, hiszen soha többet nem jössz hozzám. Várlak még egy ideig a lelkem mélyén, amit senki sem lát és magamnak sem vallom be, csak egyedül töltött estéken. Aztán elengedlek és a ködbe fogsz veszni. A szívemet megrepesztő boldogsággal együtt. Itt az éjszakában pedig az emlékeim morzsái mellett remélem, hogy boldog vagy. Tiszta szívből.

Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom
Vérrel, verítékkel,
Valahogy még kibírom.
De aztán elmegyek innen messze,
Hogy többé ne is láss.
Lopjon könyvet, írja a könnyeivel
Tele valaki más!

Ha nem lenne Charlie-t megszégyenítő mélységű hangom és több eszem, mint egy majomnak, sikítva fojtanék meg nőket úton-útfélen. Annak ellenére, hogy én is nőből vagyok, illetve pont azért. A nők nagy többsége szégyent hoz a női nemre. Kiábrándító, hogy azt hiszik, hogy attól fognak kelleni bárkinek is, jól férjhez menni, boldogan élni, mert magas c-én vinyítva, csöcsüket-seggüket kirakva riszálnak talpig sminkben és keményre lakkozott frizurával az utcán. Nem kell félreérteni, nem vagyok féltékeny senkire és nem irigylek senkitől semmit. Pont olyan mértékű egoval rendelkezem, ami az énképemhez szükséges és általa alátámasztott. Nem szerencsés a kategorizálás, de valahogy muszáj átlagolni, hogy bemutathassam, hogy hölgytársaim mit művelnek.

A 13-19 éves korosztályt nem tekintem nőnek. Ez a csitri évfolyam, ha tetszik, ha nem. Mégis muszáj őket megemlíteni, hiszen felnőtt nőket megszégyenítő módon öltözködnek, csak szegénykék még nem tudják, hogy örülnének még neki, ha egyszer 10 évvel fiatalabbnak és nem öregebbnek tűnnének valódi koruknál. Értem én azt, hogy a szülők nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel, mert ha nem engednek semmit, de viszonylag normálisnak nevelik a lurkót, akkor ugye az tré. Ha mindent szabad és van is rá pénz, akkor rövid úton mehet anyuka sopánkodni az épp abortuszon túlesett kislánya kórházi ágya mellé. Ne magyarázzuk már be itt mindenféle elméletekkel, meg a „bezzeg régen mikor szültek, meg mentek férjhez” című dumával azt, hogy egy 14 éves lánynak szexelnie kell. Úgysem ért hozzá, úgyis megbánja, és úgyis csak kíváncsiságból teszi. Végezzen önkielégítést 6-szor egy nap, ha nagyon érdeklődik, de nem kell a diszkó közepén szopni egy konyakkóláért, mert úgyis leszarja tulajdonképpen mindenki, bár legalább egy estén át lesz min röhögni a hozzá hasonlóan érett kisfiúknak. Röviden tömören: Drágáim, haza lehet menni időben, lehet olvasni, barátnőzni, meg úgy am block úgy viselkedni, mint egy normális gyerek, és nem úgy, mint egy tehetségtelen, kiégett 40-es ribanc.

Hello 20-26 évesek! Nem mindegy az ilyen idős csajoknál, hogy milyen eredménnyel végezték a fent említett „csitri”képzőt. Mármint, hogy mennyi tapasztalatot gyűjtöttek, mennyire ismerték meg saját magukat, milyen körben mozogtak és, hogy sikerült-e lepacsizni egy fontos női kiegészítővel, a TARTÁS-sal. Általában megfigyelésem szerint nem. Nem csak a tartás hiányzik, de az ész, logika is. Olyan sötét nők vannak, hogy az elképzelhetetlen. A kettő együtt nagyon veszélyes. Ami mondjuk engem nem zavarna, ha nem miattuk menne az általánosítás. Milyen dolog az, hogy ma már minden nő kurva. Ennyi. Ez mellesleg a kedvenc igazságom, az „el van ez már baszva rég”, illetve a „jól jártam” kijelentéseim mellett. Tessék őket ízlelgetni. Örök érvényűek, megunhatatlanok és épp annyira ironikusak, hogy mosolyt is csaljanak az arcomra, a legnagyobb baj közepén is. Én hiszek bennük. Az utolsó kettőt nem magyaráznám, maximum a minden nő „kurva” című mondatomat. Felesleges feltenni a kérdést, hogy anyámra is értem-e?, mert egyrészt, igen, meg a tiedre is, másrészt azért, mert ha egy nő tisztában van magával, és őszinte a tükörképével, akkor tudja, hogy ott van benne a tetszeni akarás, kacérkodás, szépség, kellemes kisugárzás iránti vágy, és, hogy megdicsérjék,  észrevegyék. Lehet sokan nem hiszik,de egy 30 éve házas nő is képes „flörtölni” a hentessel is akár, mert kell egy kis „zizi”, amitől könnyebbek a léptek, a bevásárlószatyor és jobban ragyog a Nap is. Mert egy kis bókolás bizony így hat. Így mindezt én a legjobb értelemben tekintem „kurvaságnak”. Na, de vissza az említett korosztály kurvaságához. Roppant egyszerű. Ha egy ilyen idős nő nem ismerkedik, nem „ég elég magas hőfokon”, akkor „szűzkurva”, ha igen, akkor rohadt kurva. A lényeg, hogy kurva. Szerintem azért nem csak ez a két kategória lenne, de mivel nőtársaim nagy részének eszébe sem jut kikérni magának, sőt úgy is viselkednek, hogy kiérdemeljék mindezt, én már semmin sem lepődöm meg. Ez a feminizmus meg kész vicc. Komolyan, kényszerzubbonyt az össze ilyen idiótára, aztán 2 hét gondolkodási időt adni nekik, hogy tudnak-e már épelméjűen gondolkozni, aztán ha nem a válasz, akkor irány egy lakatlansziget, aztán h feministáskodhatnak tőlem napestig, de egy ilyen elbaszott, túl liberális társadalomba nem kellenek még ők is bomlasztani a rendet, meg százezredik jogot kérni maguknak. Ilyesmi dolgokra szoktam volt mondani, hogy „otthon hisztizzél, anyádnak”! Ez a korosztály elég nehéz helyzetben van,főleg,ha már a 26 felé jár az ember lánya. Pasi fiatalabb kiadásban sincs már igazából, az egyidősek meg a csitrikre mennek, mert azoknak nem kell könyörögni és mivel sötétek, mint az éjszaka mindenre kaphatóak. nem látom a megoldást. A nők, mert ennél a korosztálynál már beszélhetünk nőkről a kétségbeesés és a lemondás között lavíroznak.  Vagy igyekeznek eléggé picsának lenni ahhoz, hogy azért néhanapján még valaki hanyatt vágja őket. Egyszerűen annyi kéne, hogy érezni kell, hogy kiben lehet bízni. Ehhez tartás kell véleményem szerint. És eredendő ész. nem tudom, lehet az a baj, hogy csernobili sugárzást kaptam, vagy valami hasonló gikszer van velem, de nagy valószínűséggel megmondom, hogy melyik faszi néz hülyének, melyik a komoly és úgy eleve, hogy ki hülye és ki nem az. Ehhez sokat kell gondolkozni az embernek magában! Az átélt dolgokat megemészteni és levonni a tanulságot, majd a következő helyzetben felismerni az esetleges hasonlóságot. Bár igazából mindegy, ma már úgyis az számít, hogy hogy néz ki valaki, mennyi lóvéja van és mekkorára tudja nagyítani a tyúkszaros életének az apró-cseprő dolgait. Gratulálok.

Milf csoport. Hát csúnya szó, de mindenki be tudja ez alapján sorolni, hogy melyik életkorban lévő nők tartoznak ide. Esély a házasságra kb.5%. A boldogságra 15%. és még optimista voltam. Nem kell a falduma, hogy a szinglik is boldogok és nem kell társ. Lófaszt, azért van annyi kiégett, alkoholista, megkeseredett ilyen korú nő, mi? Hát persze. Én nekik annyit tudok mondani, több ilyen helyzetben lévő nő története után, időben le kell vetkőzni az úgyis jön jobb, nekem több jár című önámító álarcot, mert csúnya pofára esés a vége. Mindenkinek adatik egy olyan ember, aki ölne érte. Tudom, hiszem. És ha meg van, meg kell tudni és akarni tartani. Kompromisszum, ész, tartás, és vágyakozás az után, ami a miénk. Közhely, de igaz! Ennyi a titok nyitja, és az, hogy mindenki a saját lehetőségeit tartsa szem előtt és nem a divatot. Akkor megy egy házasság és van társ. Persze szűkítettem a kört, hiszen nem könyvet írok, de akinek van esze az olvas a sorok között.

Eltűnt az a tulajdonságom, hogy önfeledt ugrálva, örömkönnyes szemmel,nevetve tudjak bárminek is örülni. Belekeseredtem abba, ami történt, és ahogy történt.De nem tehetsz semmiről, én voltam a kevés, a gyenge. Maradj abban a hitben, hogy minden úgy jó,ahogy van és, hogy csak egy voltál a sok közül. Én pedig tudom, hogy megváltoztam fél év alatt és olyan énem jött elő melletted, amiről nem tudom eldönteni, hogy az az igazi, vagy az, ahogy élek. Sebaj,legalább van min gondolkoznom.

Hiányzol.

Nekem a részem vagy és bármikor helyed van nálam. Legalább addig jönnél vissza, amig a lelkesedésemet visszakapom. Nem tőled kéne várnom,de te vitted el,úgyhogy vissza is hozhatnád.

P.s.:people always talk about the weather..

Bármennyire is fáj most, jó volt rád gondolni. Igazán rád,minden apró  érintést ugyan úgy éreztem, mint amikor a bőrödön időztek ujjaim, simogattalak, csak leheletfinoman, hogy álmod ne zavarjam. Most visszatért minden pillanat, amikor úgy éreztem szeretlek. Biztonságot, nyugalmat árasztottál. Emlékszel mikor azt mondtam, hogy érezlek a kezemen át, a karodban feküdtem és a tenyeremben tartottam az arcod és azt mondtam, hogy szeretem érezni a bőröd, mert megnyugtat. Nem emlékszel. Érzem. Ha akkor megérzed te is azt, akkor itt lennél velem. Mindent elfelejtenél, megnyílnál és nekem adnád magad. Pár percre jutottál eszembe. Nagyon mélyen a gondolataimban élsz. Minden percben, mindig velem vagy. Eszembe jutsz. Eszembe jut, ahogy öleltél. Lassan csókoltál, nagyon lassan, akkor éreztem, hogy érezni akarsz. Finom volt, finom volt a szád és nem akartam, hogy vége legyen, de neked kellett feszítenem a testem, mert akkor többet akartam. Mindenedet, hogy az enyém legyen, hogy amíg mozogsz, addig ölelhesselek, magamhoz szorítsalak és csak a szívedre figyeljek. Éreztem, ahogy a mellemen dobog, éreztem azt, ahogy magadhoz húzol és csak azt akarod,hogy a tied legyek. Mindent odaadnék még egy ilyen pillanatért. Melletted akarok feküdni, vagy akár csak ülni, hogy a szemembe mondhasd, hogy jó hogy itt vagy. Hogy újra a mellemre feküdve simogassam a hajad, cirógassalak és szeresselek némán, miközben te alszol és nekem a könnyem csorog. Ölelj meg újra úgy, hogy összeszorítasz és ha akarnék sem tudnék menekülni. Csókolj meg úgy, hogy mozdulni se tudjak, szorítsd ajkaid a számra és hagyd megint, hogy fájjon. Hagyj szenvedni, mert az is jobb a karodban, mint egyedül, nélküled. Csak az illatod érezhetném még egyszer, úgy hogy csak az enyém az a perc. Nézz rám, nézz rám, nevess és vigyél magaddal. Mindig velem vagy, de mindig máshogy. Néha gyengéden, néha állatként vágyom rád. Okozz fájdalmat és élvezem. Élvezem azt is ha bántasz,mert te teszed. Megáll a pillanat a fájdalomkor és velem vagy benne. A legtisztább pillanat a világban, amikor a fájdalom gyönyörré válik és a szemed nem engedi el a pillantásom. Perceknek tűnik az a pillanat, amikor a fájdalom és gyönyör közötti hajszálon egymás tekintetébe fonódva repülünk. Majd elmúlik hirtelen és együtt zuhanunk a valóságba vissza. És zavart lesz a tekintet. Hitetlenkedve nézel rám, hogy ez nem lehet, ez nem te vagy, aki magát föladva repülni képes. És én csak mosolygok és remélem, hogy megérted, hogy ez az élet. A minden. A pillanat, amiben elveszel és hozzáad valamit a lelkedhez egy másik emberéből. Ekkor leszel több, mert egy pici darab a tiéd belőlem. Örökre és én önző módon óriásiakat tépek ki belőled magamnak. Minden egyes sóhajodra emlékszem, amit éberen, a hajnalra várva virrasztottam melletted. Álmatlanul feküdtem, hogy hallgassam a lélegzésed, minden mozdulatodat figyeltem és csak feküdtem. Mozdulatlanul, mert nincs jogom az álmodba szerepelni. Pedig azért fohászkodom, hogy álmodj velem. Álmodj velem. Legalább akkor láss és légy velem. De te csöndesen alszol reggelig, akkor ébredsz mikor engem a szenvedés végre pihenni enged. És vége a pillanatnak. Elválunk és nem marad semmi, csak az illatod a hajamban, a bőrömön az ölelésed nyoma és az elmémben,a lelkemben a szavaid, a mozdulataid, és azok a darabjaid, melyeket magamnak loptam tőled észrevétlenül, hajnalban, amikor egyetlen csillagot láttam, de az az ágyra világított és a könnyem a válladon át keresztül folyt a hátadon és megszikkadt a gyűrött takarón. Lehullott az a csillag is az égről, amikor a könnycsepp felszáradt. Bár vele száradt volna az összes érted ejtett könnyem, hogy ne áztassam át vele az álmod és ne fulladjon bele a lelkem. Meghal a lelkem érted és te nem is tudod, még csak nem is gondolod, hogy örökre a részem maradsz. De én örökké élek általad, mint csillag, ami érted ragyog az égen, érted létezik és érted zokog ezüst esőcseppeket. Ezek az esőcseppek ringatnak majd álomba és én újra az ágyad szélén ülve vigyázom az álmod.

Vannak dolgok, amik nem férnek a fejembe, annak ellenére sem, hogy állítólag fiúként gondolkodom és viselkedem számos dologban. Kihagynám a blabla, rizsa és amúgy is tudjuk részeket. Tisztában vagyok minden apró-cseprő hülyeséggel, amit huszonévesen tudni illik, ezt aki ismer, az bizonyíthatja is, azzal egyetemben, hogy nem vagyok hülye nő, sőt minden nagyképűség nélkül túl okosnak számítok. Ennek a keresztjét én viselem és kösz szépen, de inkább ez, mint a „butapicsaság”.

De tudva azt a tényt, hogy ellenkező nem, ellenkező agyfélteke-használat és sorolhatnám még, mégsem értem, hogy alapvető dolgokat miért nem lehet ugyan úgy kezelni mindenkinek. Minek ezek a hülye játszmák. Kedves hölgyek, urak! Most őszintén, nem lenne egyszerűbb nyílt lapokkal játszani? Mert szerintem de. Mindenki idegrendszere meghálálná. Írok példát, hogy mire gondolok. Vegyünk egy bulit, ehhez egy csini lányt, jó faszit (ez relatív, de értsük alatta azt, hogy a lánynak tetsző fiút, így nem kell sztereotipizálni) és azt, hogy bejönnek egymásnak. Meg volt a számcsere, kölcsönös a szimpátia. Minden idióta blama a második napon kezdődik és tart örökké kb., mert mindenki tanulni akar belőle, már ha van mit és átalakul, majd olyan lesz a továbbiakban. Szóval a fiú tuti, hogy legalább késő délutánig nem fog előkerülni, mire a lánynak már pont tele lesz a fasza azzal, hogy „na, még egy hülye, aki csak szopat”. Erre jön a csoda és sms, a tökösebbek részéről hívás érkezik a szorongatott és majdnem egy nap alatt 30-szor földhöz baszni tervezett készülékre. Nyögvenyelős társalgás, majd egy kávézásnak álcázott második pofavizit, abból az okból, hogy az esetlegesen részegen történő számcseréről bebizonyosodhasson, hogy jó üzlet és, hogy a felek „tisztán” is bejönnek egymásnak. A többi részt ugranám, mert mindenkinek volt már ilyen. Megtörténik a nagy esemény egyszer csak, első együttlét, de itt hozzátenném, hogy nem félévnyi járás utáni szexre esedékes a problémafelvetésem.  Tehát meg volt, aminek meg kellett lennie. Aztán kisbarátunk eltűnik, mint csacsi a ködben. Ááá, hallom a kacajt, de nem, nem azért, mert túl hamar volt meg és csak arra kellett a hölgy..bocs, nem olyan intelligenciájú társaságban forgok, ahol ez dívik..hanem azért, mert a csaj kéne, de a kapcsolat nem. Igen, van ilyen is, még hozzá a diplomásék körében (tudom, hogy nem garancia semmire) ez úgy terjed, mint a szingliség. Sikeres, helyes, nem szűkölködő hím barátaink bizony olyan lendülettel tartanak hobbi ágyasokat, hogy öröm nézni (kívülről). És tegyük félre az előítéleteket, nem kell ahhoz ostoba lotyónak lenni, hogy ilyen „kapcsolatba” belemenjen az ember lánya. Azért nem, mert egy okos lányt több csalódás ér(het), mert van esze felfogni, hogy mi zajlik körülötte, mit csinálnak a férfiak a lányokkal, figyelik a történéseket és figyelnek arra, amit mondanak nekik. Megjegyezném, mielőtt ebbe bárki belekötne, hogy tudom, hogy semmi sem kötelező és semmit sem kell tűrni, de voálá, mondok egy nagy igazságot. VAN olyan, hogy egy lány nem azért ismerkedik buliban, vagy szórakozóhelyen, hogy végre megbasszák. És nem, nem akarok vulgaritással keménykedni, hanem az igazat mondom és lássuk be, hogy akkor az történik, történhet. Van olyan, hogy egy lányt ÉRDEKEL egy fiú, de nem úgy, mint egy darab hús, hanem úgy, mint EMBER (már, ha tudna az lenni). És tűri. Tűri, mert hisz benne még és hisz abban, hogy több van abban a férfiban, mint amit mutat és képes lenne szeretni. És az az idegesítő, amikor azért nem megy még sem, mert amúgy a srác is tudja, hogy klappolna, csak akkor vége (egy időre annak, hogy „mindig van jobb nő”, és azt dugok meg akit akarok) és párként kell viselkedni. Eleve kész vicc, hogy egyesek úgy kezelik a párkapcsolatokat, mint más a menetrendet..mondván úgyis jön a következő. Nem vagyok egy középkorban leragadott nő, de vannak dolgok, amik igenis úgy jók, lennének jók, ahogy régen voltak. Uraim, udvarolni kell és egy épelméjű nő nem lesz HP és korrekt marad, egy olyan társ, aki tűzbe menne értetek. És hagyjuk a faldumát, hogy egyedül jobb, meg egyszerűbb, meg amúgy is egy nővel nem lehet meccset nézi. De lehet, sőt én sört is viszek haza hozzá és nem azért nézem a focit, mert de cuki a C.Ronaldo. Mert leszarom  Ronaldot, mikor a saját hősömmel, szépséges hercegemmel bámulom a meccset, szimplán azért, mert SZERETEM én is a sportot. Ki kéne nőni a sztereotipizálást. Persze ezt a férfiak nem hiszik el szerintem, mert hogy ez csak vaker, hála a sok ingyenélő, „trendi” elbaszott plázaribancnak, akik egy BMW slusszkulcs látványára szopnak. Köszi. És mi marad? Elkezdődik a pokoltánc. És elkezd nagyon fájni a gondolkodni képes csajoknak ez, mert ugyan minden kislány úgy nő föl, hogy jön a herceg és ásó-kapa-nagyharang napjaink lehetőségeit természetesen szem előtt tartva, de azért a minimális mázból nem engedve. Értem ez alatt a szép lánykérést, azt megelőzően pedig egy tisztelettel és szeretettel fenntartott kapcsolatot. Ez azt hiszem normális és elvárható, anélkül, hogy bárki bele akarna szakadni a romantikába. Nem esem a saját magam által nehezményezett beskatulyázás hibájába, és hiszem, hogy vannak normális férfiak, csak azért írom mindezt, mert túl sok ilyen esettel találkozom ahhoz, hogy mindez véletlen legyen. Azt gondolom, hogy ez egy jelenség. Mert kísérteties hasonlóságú eseményláncolatokat, történeteket hallok nap, mint nap. Úgy táncolják a lányok az ilyen kapcsolatot végig, mint Ariel, amikor megvált halfarkától a herceg kedvéért. Pengeélen és úgy is fáj. Senki ne hördüljön itt fel nekem azon, hogy ott kell hagyni az ilyet, meg aki ilyenbe belemegy, az meg is érdemli, mert aki volt már ebben a helyzetben, az tudja, hogy ez több, mint szex, kevesebb, mint kapcsolat, de úgy fáj, hogy kemoterápiának is elmegy. És nem is azért van ez, mert a nőknek a „rosszfiúk” kellenek. Ez azért van, mert szerencsére nagyon sok okos, érző lány van még, aki a lelkét adná azért a férfiért, csak azért, mert jók a megérzései és átlát a függönyön. Hogy nem lenne bukott a kapcsolat, ha nem akarna mindenki ilyen kurva trendi lenni és megfelelni idióta elvárásoknak és szerepeknek. És itt megint csak megjegyezném, hogy igen is mindenki szerepet játszik, mert társadalomban élünk és vannak alapvető, kötelező, elvárt és sajnos ma már divat szerepek is. Megy mindez egy ideig, amíg a fiú azt a lányt kívánja, és amíg a hölgyek idegei ezt cérnával bírják. Aztán egyszer elpattan a húr. Amikor tényleg elengedik a reményt és magukat választják a se veled, se nélküled kapcsolat helyett. Értem ezt úgy, hogy nem keresnek magukban tovább hibát és elfogadják azt, hogy van ami/aki menthetetlen. Összetett játék ez. De a vége az, hogy köddé válik az egész és a tanulságot levonjuk. Meggyászolja mindenki a maga sosemvolt Romeóját, emlékezik és még sokáig szeret. Mert az oktalan végénél kevés dolog fáj jobban. De urak, nyugalom. Nőből vagyunk. Mindent kibírunk és nagyon tudunk szeretni. Nem hibáztatunk, okolunk, vádaskodunk. De jó lenne észben tartani, hogy egyszer vége a „bulinak”. Nehogy sírás legyen a vége az eltékozolt kapcsolatnak egyedül otthon ülve a lakásban. Mert akkor már mi nevetünk, hogy ugye jönnél te még az én utcámba.