Barátság. A világ legfontosabb dolga. Ennyi és nem több. Nem kellenek hozzá közhelyek, nem kell magyarázni, indokolni. Ismerni kell az érzést, hogy szavak nélkül képes valaki olyan örömöt kiváltani belőlünk, amiről már azt hittem, hogy elveszett belőlem. Csodás barátaim vannak és van egy ember közöttük, aki életben tart, aki a hitem adja vissza, aki megnevettet, aki mosolyt csal az arcomra a legsötétebb pillanatokban is. Olyan barát ő, aki sokat tud, de még többet tanul, aki átélt dolgokat, de nem fél újakba kezdeni, aki hisz bennem és szeret. Akinek van rám ideje és akkor szól rám szigorúan, amikor senki más nem teszi meg, de pont arra van szükségem. Lelki társ? Talán. De ha nem is az, elvégre ki tudja, hogy van- e olyan, mindenképpen az az ember, akire minden percben szükségem van. Akit szeretni akarok, óvni, segíteni, vigyázni rá és azt akarom, hogy legyen olyan boldog, amit megérdemel. Azt szeretném, hogy az életem része maradjon mindig. És azt, hogy ha mindenen túl vagyunk és egy boldog életre emlékszünk majd vissza együtt, akkor nevetve koccintsunk majd a napfényben ülve arra, hogy a legnagyobb kaland a miénk és sosem engedtük el egymás kezét.
Köszönöm, hogy vagy nekem.
